Magyar Olympique de Marseille rajongói oldal
 
 
 
 
Indulás: 2010-01-10
 
 

 

 

 

 

       
 
     
 
     
 
     
 
     
       
 
     
 
     
 
     
 
     

 

 

A híres Valenciennes- OM

A híres Valenciennes- OM

 

Mint lehetett tudni, 1993.-ban a Marseille Bajnokok Ligája döntőt játszott a Milan ellen, amit meg is nyert. Ám később kiderült, hogy ennek volt egy kis előzménye, amely nem is olyan kicsi. A Valenciennes egyik védője, Jacques Glassmann elmondta edzőjének, Boro Primorac-nak azt, hogy a Marseille egyik védője egy bizonyos pénzösszeg fejébe két csapattársával hagyják nyerni az OM-et, hogy a Bajnokok Ligája döntőjébe sérülés nélkül utazhassanak.

Persze nem úszták meg a játékosok, kiderült a dolog. Az utcák egész nyáron erről zsongtak. A szövetség úgy döntött, hogy elveszi tőlük a 1993-as bajnoki címet. Az UEFA a bíróságot is rájuk küldték, és kizárták őket a következő szezonban induló nemzetközi kupasorozatokból, ráadásul az Európai Szuperkupa döntőt sem játszhatták le. A FIFA a Világkupából kizárta a Marseille-t, de a Bajnokok Ligája címet nem vették el tőlük.

A 93-94-es szezont a csapat a második helyen zárta, de utólagosan kizárták őket a Ligue 1-ből, és a másodosztályban indultak, de persze a második hely megmaradt. A tavalyi második hely miatt indulhattak az UEFA kupában, de a legjobb 32 között kiestek. A 1996-97-es szezont már az első osztályban töltötték, ahol a 11. helyet sikerült elérniük. 

 
hét képe
 
meccscenter

 

 
hét játékosa


 
chat

 

 
tabella
Tartalom
 
partnerek
Tartalom
 

Frissült a Szerkesztõ ajánlata! Szeretnéd, hogy a Te portálod is kikerüljön? Küldd be: szerkesztoseg@gportal.hu    *****    Olvass kritikákat filmes és sorozatos párosokról! Itt biztosan megtalálod a saját vagy leendõ kedvenceidet is!    *****    Az asztrológiai elõrejelzések olyan tendenciákat mutatnak,melyek,nehéz döntéseknél nélkülözhetetlenek. Rendeld meg most!    *****    Az Éjszaka Misztériuma várja régi és új látogatóit újult erõvel, és heti több bejegyzéssel! | Nox Arcana    *****    Simonyi ingatlan Debrecen, Balaton 2019 Sok-sok új eladó ingatlannal bõvült kínálatunk válassza ki az önnek megfelelõt.    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp, 3 éves ajándék elõrejelzéssel, ingyenes konzultációval, csak nálam. Kattints ide!!    *****    Ha te is szereted a Zöld Íjász elbûvölõ szerelmespárját az Olicityt akkor itt a helyed! Mindent róluk és a sorozatról!    *****    A születési horoszkóp az ÚJ ÉV legszebb meglepetése! Ajándékba küldök 3 év elõrejelzést, jó tudni milyen lesz a jövõ!!!!    *****    Zenei blog. Kritikák, listák, ajánlók és még több! -> Popusz    *****    családi pótlék utalása 2019 - dátumok, kifizetések, idõpontok az utalásról itt:    *****    MOVIE-NIGHT -> ÚJ FILMES OLDAL NYÍLT <- MOVIE-NIGHT    *****    Szerepjáték &#8211; Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképzõ Szakiskola megnyitja kapuit!    *****    "Ó, én bizony korántsem merném állítani, hogy ismerem a Roxfort összes titkát." /Dumbledore/    *****    THE EVIL WITHIN| Harry Potter szerepjáték    *****    BOOKISLAND - könyvajánlók, ahol a könyvek életre kelnek - BOOKISLAND    *****    SoulSisters/ Nézz be az oldalunkra, ha érdekes cikkre, vagy épp kritikára vágysz. Hangolódj velünk az ünnepekre!    *****    Szereted az ünnepi idõszakot? Már hetekkel elõtte készülsz? Vagy legszívesebben elkerülnéd? Mondd el!    *****    RIZLINGDAYS BLOG ! MAKEUP, STUDY TIPS AND ALLDAYS FOR YOU ABOUT ME